Persze csak úgy nem mehet be az ember kedvére fotózgatni, előtte azért nekem is alapos utánajárás és engedélykérés szükségeltetett a problémamentes bejutáshoz, de ekkor még nem gondoltam volna, hogy a hely ennyire magával fog ragadni. Korának legmodernebb és egyik legnagyobb kaszárnyája jelenleg, nem túl méltó módon emlékezik meg a hajdani Huszárok és katonák mindennapjairól.
A főépületet tudjuk, hogy felújították. Itt oktatási intézmények keretében kisebb nagyobb diákokkal találkozhat az ember, de engem a mai napon inkább a romosabb épületek foglalkoztattak és erről fogok most pár fotóban beszámolni.
Az első ilyen, a 11-es Huszár útról is jól látható épület, a főépülettől balra lévő Tiszti épület volt.
Ami szemlátomást elsőre feltűnhet mindenkinek amellett, hogy mennyire rossz állapotban vannak az épületek, az az, hogy mennyi nyílást "eltüntettek" az idők során, leginkább befalazták. Mint arra még sokan talán emlékeznek, mielőtt az akkori Szovjet katonák kivonultak volna az országból az ő fennhatóságuk alá tartozott az épületcsoport. A legtöbb átalakítás is nekik volt "köszönhető". Rengeteg olyan kovácsoltvas-korlátos erkély van ahova nem vezet ajtó, csak "lógnak" az épületek homlokzatán.
Kívülről is igazán izgalmasak ezek az épületek, de amikor beléptem elállt a lélegzetem. Minden egyes lépés után valami hihetetlen, valami új dolog tárult fel elém.
Ahogy egyre beljebb és beljebb mentem az épületekben mind úgy éreztem, hogy valami különleges dolognak vagyok most a részese. Néztem a poros földön a lábnyomokat. Tudtam, nem én vagyok az első látogatója ezeknek a kísérteties szobáknak és helyiségeknek.
A dohos penészes falak különös illata, a széljárta folyosók és folyton nyikorgó ajtók, ablakok élettelen élettel töltötték meg a levegőt. Talán csak az elmémmel játszottam, talán tényleg senki sem volt ott, talán tényleg csak az iskolából átszűrődő gyerekhangok, talán csak a máshonnan odaszűrődő furcsa zene, de mintha mégsem lettem volna egyedül. Sőt, azt éreztem nagyon sokan vannak még ott.
De amint kiléptem egy-egy épületből, se zene, se zsivaj, se ... furcsa érzés volt sokszor.
Hogy miért hagytuk, hogy ilyen állapotba kerüljenek ezek a valójában fantasztikus építmények... talán illene elgondolkodnunk. Ahogy szobát-szobára jártam, egyre az pörgött a fejemben, hogy ezt másoknak is látni kéne, ezt valahogy jó lenne megmenteni.
De az idő is gyorsan pörgött. Reggel még azt gondoltam, ügyes vagyok és 2 óra alatt, szépen körbecsettegtetem az épületeket aztán 10 órakor már mehetek is haza. De miután az első épületből kijöttem és ránéztem órámra... Pff! Egy jó órája csak ebben az egy épületben nézegetek. Óhh! Ekkor még nem is sejtettem, hogy ezután még 17 épületet kell felmérnem és 6 órámat veszi el a napomból a fotózás (amit egyáltalán nem bántam meg) hát mentem is tovább...
Altiszti épület. Sokat nem is akarok írni inkább a képek beszéljenek most helyettem.
Itt-ott, de leginkább ott... a természet már kezdi visszavenni azt, ami az övé. Mindegy, hogy épületen belül, vagy kívül, mindenhol megjelennek a növények. Olyan, mintha valami iszonyat globális pusztulás után térnék vissza és csak a hanyatló civilizáció utolsó darabajainak törmelékein sétálnánk.
Ha jobban elkezdene turkálni az ember a törmelékkupacon, talán sok-sok érdekes dolog jönne még elő...
Nem akarom, az összes épületet bemutatni inkább, most keresek még pár érdekesebb képet és azokhoz fűznék egy-két gondolatot.
Vasaló szoba az Altiszti épületek egyikében. Hát igen. Azért a rendes öltözet akkor is megkívánta a házimunkát.
Régi ismerős. Akkor még 220 "volt" miután beléptünk az EU-ba ez is több lett. Mára 230 ...nemcsoda, hogy a kenyér és a tej is többe kerül az évek alatt.
"Gyúrunk wazzee!" "2 in1" bordásfal és kondicionáló gép... persze jobb sulikban is találkozhatunk ennek modernebb változatával, de ha van egy kis "vas" meg némi fölös idő, akkor gyorsan összehegesztünk valamit a pajtásokkal ...
Csendélet. Ahogy észrevettem az idő vasfoga már azért bele-beleharapott, de még egész korrektül ücsörgött egymagában a kis bögre a polcon.
De picit vissza az épületekhez, egyik kedvencem a Főtiszti épület. Az egyetlen ami közvetlenül a 11-es Huszár út felől a főépület mellett jobbra látható.
Miért a kedvencem? Színes korlát a lépcső mentén felfelé, színes szobák és helyiségek, kicsit még így is vidám hangulatú volt.
A szél furcsa játéka, hogy a faleveleket mindenhol szépen rendezetten kicsi kupacokban hordta össze. Milyen jó lenne, ha itthon sem kellene ilyenkor ősszel gereblyézni, aztán pik-pakk össze lehetne gyűjteni az udvaron.
A fenti kép. Kissé megmosolyogtatott mikor megláttam, ugyanis, tényleg ez "volt" a terv az épületekkel. Ezt a fotót az épület padlásterében készítettem. Az egyik legfurcsább érzetű hely volt. Valaki átlátszó polietilén - vagy nevezzük nevén az állatot, nejlon - szalagokkal tekert körbe egy részt a fedélszék gerendázatából. Felmásztam megnézni közelebbről, de folyton az a gondolat motoszkált a fejembe, hogy nehogy olyasmit lássak amit nem akarok.
Egy általam, amatőr fotósként művészinek gondolt téma, ám azt hiszem mégsem túl művészien megfogalmazva:
Tudom... kissé homályos, meg minden... vakuval is megcsináltam és éles is lett, de úgy nem adja vissza azt az érzetet ami odafenn volt, meg ez jobban is tetszik...
Nahát!? Hogy ezt a belsőépítészes "dekoros" trükköt már az oroszok is alkalmazták!? Az a csúnya "izé" az ablak felett, az sátorponyva - cserkészeknek ismerős lehet cserkésztáborokból, orosz sátor anyag jócskán megnövelve méretileg, ahol meg nem volt elég az anyag, oda meg hozzátoldottak még egy kicsit - ettől függetlenül újkorában egész csinos lehetett. (Amúgy próbatermünkbe pont ugyanezzel a megoldással takartuk el a neoncsöveket iszonyat jó hangulatvilágítást teremtve vele.)
Hogy mi mindenen át nem kellett hatolnom azért, hogy elkészítsek pár képet a szakdolgozatomba... remélem majd értékelik :) (fenti kép befelé menet, lenti pedig kifelé jövet)
Mondhatni "ház a természetben", vagy "ökoház". Aztán egy kép arról, ami még körülöleli:
De hogy lássunk még más érdekességeket is. Ami a következő szerelőcsarnok előtt várt azt csak azután vettem észre miután az épületből kijöttem (másztam, mert lépcső híján, ezt is bevállaltam). De nem is az épület maga lényeg, hanem:
Szóval ha valaki szenvedélyesen gyűjti a régi orosz rendszámokat, akkor pár százzal- mert csak egy-két darabot emeltem elő az aljnövényzetből - megnövelheti gyűjteményét. ;)
Ennél a résznél, már nagyon éhes voltam, és aggodalomra adott okot az is, hogy fotómasinám kijelzőjén az akkumulátor telítettség jelzője pirosan kezdett villogni. Épület pedig még volt hátra bőven... az utolsók egyikét mutatnám még meg pár fotóval.
Talán az egyik legrosszabb állapotban lévő épület. Ami egyszerre volt kórház és a maga a börtön. Szójátéknak sem lenne rossz. Olyan volt a kórház mint a börtön! - mondhatták annak idején.
Igaz az októberi 25°C -ban egészen kellemes volt a hűvösön lenni, de ezt anno biztosan nem így gondolták akiket a "kóterba" helyeztek.
Hát igen. A tetőtér elég szellős. A legnagyobb károk pont ezért érik az épületeket. A víz folyamatosan harcol a födém téglák ellen. És egyre inkább úgy tűnik, a természet lesz a győztes.
Ez közel sem volt az összes épület, és nem is az volt most a célom, hogy mindegyiket megmutassam. Ezen épületek közt is eljutni egyiktől a másikig, néha elég vadregényes, szinte nem is gondolnánk, hogy a város kellős közepén járunk.
De valamiért meg mégis úgy érzem érdemes lenne foglalkozni a területtel, megóvni ezeket a nagyszerű építményeket - javarészt a téglaépületekre gondolok- és olyan funkciót találni nekik, ami kellő fényébe helyezné városunk és lakosainak számára is. Egy olyan kincs van Szombathely szívében amiről más települések csak álmodnak. Vegyük észre, hogy ezért tenni kellene valamit!
Azt hiszem ezért is ez a szakdolgozatom témája. Szeretnék tenni érte. Mert itt lakom Szombathelyen és velem együtt még kb. 79590-en.
Jó volt ez a nap. Még biztosan keresek alkalmat, lehetőséget, hogy további érdekes dolgokat fedezzek itt fel. Remélhetőleg szakdolgozatom is időben elkészül, de addig még alaposan rá kell hasalni a témára.