SZIA

Esős borongós, szomorkás nap volt ez a mai. Így gondoltam megosztanék veletek pár talán vidámabb gondolatot. Amolyan dalszöveges formában. 

Tegnap egy újabbal gazdagodott a repertoár. Még nem tudom a többieknek tetszik-e, vagy sem. Remélem inkább az előbbi. Igazából, ha belegondolok rímeket rakni egymás után, nem is olyan nehéz, de jó szöveget írni... na az nem egyszerű. Én meg amúgy is elég kritikus vagyok (magammal szemben) és mindig tágra nyílt szemekkel várom a reakciókat. Persze, hogy nem sikerül minden pengére, de pont ezért jó, ha valamit "befikáznak", mert abból sokat lehet tanulni. Főleg az építő kritikából. Ezért szeretek a legjobb barátaimmal zenélni. Megmondják: Ne haragudj Ottó, de ez "szar"... van, hogy nagyon. És én nem haragszom! :) Remélem az új dalszöveg azért elmegy, ha nem... hát az sem baj, biztosan lesz még jobb is ;) Fogyasszátok egészséggel! És várom az építő kritikát! ;)

SZIA

Téma:

Lehet nem arról szól ez az ének,

Hogy benne a rímek jók lennének,

De ha valami készül a színpadon

Jöhet, a menet, a SZIA, én azt adom!

Kell valami új, valami méreg!

A gondot szétszedő kicsi féreg.

Ami a tudatot szétveti, s a szívedbe mar (hamar)

Meglátod, Te is várod, rögtön felkavar!

Refrén:

Ha ott van ébren előtted az álmod

Tudd, hogy ez ami érdekel

Az aki számít, nem aki ámít és elterel!

Téma:

Várj ne szólj rám, amíg élek!

Bár az igazat megvallva kicsit félek,

Hogyha túl magas lesz a benzin ára,

A vonat ne késsen a fesztiválra!

Egy sor, pár rím és mindjárt véget ér

Ilyen az élet, pont annyit ér,

Mint a hangok a húron és a ritmus a dobban

A bőrödön érzed, ahogy a szíved dobban! 

Refrén:

Ha ott van ébren előtted az álmod

Tudd, hogy ez ami érdekel

Az aki számít, nem aki ámít és elterel!

... befejeztem a nagy művet!

Na akkor újra itt vagyok.  Ma egy kicsit különleges blogbejegyzésben talán, különösen is szétszórtan, de elmesélem, hogy telt az elmúlt félévem, utolsó egy hete. Végre befejeztem a nagy művet! Igen, ezt is megértük! Nagy munka és sok-sok nyugodt alvás nélküli éjszaka és nappal után egy pillanatnyi lélegzetvétel a vizsgaidőszak előtt. Komoly megpróbáltatás volt, remélem megérte :)

De ahogy velem minden más is, úgy a szakdolgozat leadása is kalandosra sikeredett.

Igaz egy hete kellett volna épp leadnom, mégis ma jutottam fel a tanszékre, hogy végre átadjam a magam a jónak.

Szóval maga a történet múlt hét Csütörtök hajnalig nyúlik vissza, mikor is még lázasan, idegességtől cseppet sem mentesen az utolsó mondatokat próbáltam több-kevesebb sikerrel beleszőni a munkámba. 9 órakor terveztem az indulást vissza Győrbe, hogy majd ügyesen kinyomtatva az acélszerkezet csarnoktervemet, azzal konzultálva, később a szakdolgozat bekötésére is marad elég időm. 

Odaérek Győrbe, a fénymásoló üzlet ajtaján belépve a pendrive-om a megfelelő nyílásba helyezve szembesülök a lehetetlennel, az "acél" autocad fájl nincs rajt a meghajtón... pff mondom ilyen nincsen. Telefon haza, (nővérem szerencsére Borikával unokahugimmal itthon volt), szóval telefon, hogy legyen szíves e-mailben elküldeni. Megtörtént. Elmentem az Épülettervezés tanszékre (Blackbox), lementettem a "dwg" fájlt, elviszem újra a "fénymásoldába", kinyomtatják. Rohanok fel a tanárhoz, hogy konzultáljak vele, jó lesz-e a feladat. Persze, hogy nem jó, de ez egy másik történet, talán máskor. 

Szóval végre itt az idő, hogy a szakdolgozatot nyomtassam. Újra "fénymásolda" veszem elő a pendrive-ot... illetve csak venném, mert nem találom. Kiszedtem minden zsebemből mindent, a táskámat kipakoltam, hát nincsen meg... ideges vagyok... elhagytam... szóval újra telefon haza, hogy nővérem, küldje át a szakdogám is mert így bizony másnapra nem lesz bekötve. Meg is érkezett rendje szerint, cirka 2 és fél óra alatt sikerült is kinyomtatni, utolsó pillantásokat vetem rá, hogy minden jó helyre kerüljön egy színes, és egy fekete fehér példányhoz. Épp megérkezik a könyvkötő is, átadom neki a művet, másnap mehetek érte. Megkönnyebült érzés: Sikerült!

Péntek: Reggel újra vissza Győrbe, hogy felvegyem a két dolgozatot, és leadjam a tanszéken. Odaérek, nézem, szépen bekötve, mosolyra kerekedik a szám, kicsi szívem örül, hogy kész. Odafenn nézi az ügyintéző hölgy, a dolgozatot, megdicsér, ügyes vagyok... jól esnek a szavak. Aztán jön hideg zuhany. Az eredeti aláírásos konzultációs lap nem a színes, hanem a fekete-fehér példányba került. Azt hittem elájulok. Szerencsére a határidővel, már nem kellett foglalkoznom, így visszavittem a könyvkötőhöz, hogy legyen szíves már pár lapot átrakni egyikből a másikba, a másikból az egyikbe... Szinte már a sokk határán állok, hogy ilyen is csak velem történhet meg. Mondom nem is sürgős, majd a következő héten bejövök érte. Így aztán szerdán, azaz tegnap mentem érte. Hála Istennek, úgy tűnik most minden rendben van. Azért még gondoltam hazahozom egyet, megmutatom a családnak is, hogy még az államvizsga előtt is legyenek rám egy picit büszkék, aztán meg had utazzon már egyet itt a Dunántúlon. De ma végre sikerült végül lerakni a tanszéki polcra a társak munkái közé. Igaz, így utólag már sok mindent másképp csinálnék, de örülök, hogy megvan. Remélem az értékelés is jó lesz. :) De az majd csak januárban. Addig még sok tanulás és felkészülés vár a vizsgákra, és remélem örömben lesz még részem a végén is.