12 óra

Tegnap a munkahelyen gondolkozva a zenei bejegyzésen, már tudtam mit fogok ma megosztani és hogy miről szeretném írni a blogot. Akkor még nem sejtettem mennyire aktuális lesz ismét a dolog. Na de ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük is az elején. 

Általában miközben dolgozom, akkor is jár valamin az agyam. Ha kicsit "belefeledkezős" munkát végzek sokszor eszembe jut egy dallam egy kedvenc szám, ami aztán egész nap a fejemben motoszkál. Mikor még aktívan rajzoltam az épületszerkezettan, építéskivitelezés, lakóépület tervezés... házikat (leginkább pár nappal leadás előtt) akkor gyakran éjszakánként alvás helyett egész diszkográfiák leforogtak különböző zenekaroktól. Ha még aktuális lenne a kazettás korszak, akkor valószínű rongyosra hallgattam volna egy-két albumot. 

Pl.: Nickelback Nagy kedvencem a kanadai zenekar. Hangszeres zenei érdeklődésemhez nagyban hozzájárultak, sok inspirációt merítettem tőlük. 

Ahogy a magyar könnyűzenei élet számomra legkiemelkedőbb alakjától, Ákostól is. Ákos számomra megtestesíti a költőt, a dalszövegírót, a zeneszerzőt, egyszóval magát a művészt. Ha valakinek a munkásságát el kell ismerni, akkor az az Övé! 

A zene számomra a lét. Ha nem lenne talán elvesznék a világban. Bármilyen hangulatban is legyek a zenéhez és ezáltal bizonyos előadókhoz fordulok segítségért, vagy épp kikapcsolódásként. De úgy látom ezzel sokan vagyunk így: meghatározza életünket, gondolkodásunkat, tetteinket az amit hallunk kedvenceinktől, sokszor olyan világot teremtve amiben élni szeretnénk. 

És hogy miért vált mára aktuálissá a tegnap "megálmodott" szám? Van nálunk építészhallgatóknál egy mondás: "Majd holnap alszom" ügye értjük, hogy ez leginkább a beadandó házi előtti éjszakára vonatkozik... szóval ma délben kiderült, hogy én is majd holnap alszom. Na persze nem kell leadnom semmi házit, csak bevállaltam egy éjszakai 12 órát ma estére. Lehet megbánom... Ennek "örömére"? szóljon a már tegnap kigondolt Nickelback szám:

De mivel a tegnapi bejegyzés kimaradt ezért egy Ákos dalt is megosztok veletek a legutóbbi albumáról, ami kicsit burkolt üzenet is lehetne. :) Legyen szép hétvégétek és fogyasszátok egészséggel!

   

 

Block Rockin

Mai bejegyzésem is a zenéről szól. Lassan 2 éve már, hogy 2010 májusában a szombathelyi Mediawave egyik vendége Stevie Salas és Bernard Fowler, no meg persze "összeverbuvált" zenekaruk volt. Életem legnagyobb koncertélménye volt, hogy ott lehettem ezúton is hálás köszönet a szervezőknek! 

Amint azt páran már tudjátok rólam szeretem a rock zenét, pontosabban a jó rock zenét. Hogy mi az amitől jó egy rockszám? Hogy magával ragad. Hogy lendületes. Hogy akaratlanul is elkap a "hubazmeg" érzés. 

Szeretnék egyszer én is ilyen számokat írni. :) Bizonyára fantasztikus érzés lehet, ha a színpad előtt tömegek éneklik a számodat... és ha lehet, persze igyekszem, de szeretnék az év dalszövegírója is lenni. Ez kihívás, felelősség és cél is számomra. Addig is egyik példaképemtől a már említett Stivie Salastól hallgassátok meg a Block Rockin című, nem kicsit jó számot! Fogyasszátok egészséggel! 

Élvezd!

... igen tudom. Rég írtam már bejegyzést. Valahogy mostanában nem ment. Csak valamiről írni meg nem is nagyon szeretek és igazából nem is akarok.

Most viszont valami olyasmire gondoltam, hogy megpróbálok egy-egy nap egy-egy olyan "számot" zenét  megosztani veletek, ami valami miatt közel áll hozzám. Aztán azon keresztül próbálok pár "okosságot" tölteni beléd. Nah persze nem okítva, csak mint egy tapasztalatcserén keresztül... már amennyi tapasztalattal rendelkezhet egy huszonéves fiatal kölök :) 

Szóval első választott dalomat a Punnany Massife-tól választottam. Valahogy amikor meghallom mindig jókedvre derülök. Remélem Te is ha most majd hallgatod, vagy ha már ismernéd akkor szintén hasonlóan érzel. Sokat jelent nekem ez a dal. Ha el vagyok kenődve, ha magányosnak érzem magam, ha épp valami nem úgy megy ahogy szeretném, akkor előveszem és meghallgatom...

A szöveget nem akarom magyarázni, tökéletesen eltalált, faragott rímek kellemes zenei környezetben. A tartalom a lényege, amivel megfogja a hallgatóságot. Érdemes kicsit elidőzni a szavak felett és újra és újra meghallgatni, mert maga a mondanivalója talán csak a sokadik alkalom után válik igazán érthetővé és érezhetővé. Nem is szaporítom a szót, fogyaszd Te is egészséggel és nem utolsó sorban: Élvezd! 

Péntek, Szombat... 7 fő

Újra itt! 

Bizony egy kis idő már eltelt a legutóbbi bejegyzésem óta, de nagyon sok minden történt azóta. Szép lassan, vagy épp ahogy adódik, bepótolgatom az elmúlt időszak eseményeit is. Amiért most mégis digitális tollat ragadtam, az egy, a múlt hét szombaton történt esemény miatt történt.

Húgom is megkezdi lassan egyetemi pályafutását, de még gimnázium révén, megkapta ő is a jól megérdemelt szalagját. Nem is magáról a szalagavatóról mesélnék, hiszen ügyesek, csinosak, vidámak... voltak, hanem annak egyik pillanatáról.
Az ominózus dolog akkor történt, amikor már az éhségtől toporzékolva siettem családommal az állófogadásra, ahol tényleg sok finomság terülj-terülj asztalkám várta a "szalag avatottakat" illetve meghívott ismerősöket. Családunk 7 meghívót kapott. Mikor beértünk a "kis tornaterembe", hugival az élen próbáltuk megkeresni helyünket. Végül is nem volt nehéz megtalálni, hiszen minden asztalra névkártyával ki volt téve mely családok hol foglalnak helyet. Ekkor tört ki a családból a nevetés, ugyanis számunkra kissé viccesre sikeredett a kiírás:

Összefoglalva: kissé időutazásra is hajazhatott volna a történet, hiszen egy azon asztalnál volt hétfő, bocsánat 7 fő Péntek, szombaton. Na jó... lehet kicsit erőltetett szójáték, de épp akkor mi jót nevettünk rajta! :)

SZIA

Esős borongós, szomorkás nap volt ez a mai. Így gondoltam megosztanék veletek pár talán vidámabb gondolatot. Amolyan dalszöveges formában. 

Tegnap egy újabbal gazdagodott a repertoár. Még nem tudom a többieknek tetszik-e, vagy sem. Remélem inkább az előbbi. Igazából, ha belegondolok rímeket rakni egymás után, nem is olyan nehéz, de jó szöveget írni... na az nem egyszerű. Én meg amúgy is elég kritikus vagyok (magammal szemben) és mindig tágra nyílt szemekkel várom a reakciókat. Persze, hogy nem sikerül minden pengére, de pont ezért jó, ha valamit "befikáznak", mert abból sokat lehet tanulni. Főleg az építő kritikából. Ezért szeretek a legjobb barátaimmal zenélni. Megmondják: Ne haragudj Ottó, de ez "szar"... van, hogy nagyon. És én nem haragszom! :) Remélem az új dalszöveg azért elmegy, ha nem... hát az sem baj, biztosan lesz még jobb is ;) Fogyasszátok egészséggel! És várom az építő kritikát! ;)

SZIA

Téma:

Lehet nem arról szól ez az ének,

Hogy benne a rímek jók lennének,

De ha valami készül a színpadon

Jöhet, a menet, a SZIA, én azt adom!

Kell valami új, valami méreg!

A gondot szétszedő kicsi féreg.

Ami a tudatot szétveti, s a szívedbe mar (hamar)

Meglátod, Te is várod, rögtön felkavar!

Refrén:

Ha ott van ébren előtted az álmod

Tudd, hogy ez ami érdekel

Az aki számít, nem aki ámít és elterel!

Téma:

Várj ne szólj rám, amíg élek!

Bár az igazat megvallva kicsit félek,

Hogyha túl magas lesz a benzin ára,

A vonat ne késsen a fesztiválra!

Egy sor, pár rím és mindjárt véget ér

Ilyen az élet, pont annyit ér,

Mint a hangok a húron és a ritmus a dobban

A bőrödön érzed, ahogy a szíved dobban! 

Refrén:

Ha ott van ébren előtted az álmod

Tudd, hogy ez ami érdekel

Az aki számít, nem aki ámít és elterel!

... befejeztem a nagy művet!

Na akkor újra itt vagyok.  Ma egy kicsit különleges blogbejegyzésben talán, különösen is szétszórtan, de elmesélem, hogy telt az elmúlt félévem, utolsó egy hete. Végre befejeztem a nagy művet! Igen, ezt is megértük! Nagy munka és sok-sok nyugodt alvás nélküli éjszaka és nappal után egy pillanatnyi lélegzetvétel a vizsgaidőszak előtt. Komoly megpróbáltatás volt, remélem megérte :)

De ahogy velem minden más is, úgy a szakdolgozat leadása is kalandosra sikeredett.

Igaz egy hete kellett volna épp leadnom, mégis ma jutottam fel a tanszékre, hogy végre átadjam a magam a jónak.

Szóval maga a történet múlt hét Csütörtök hajnalig nyúlik vissza, mikor is még lázasan, idegességtől cseppet sem mentesen az utolsó mondatokat próbáltam több-kevesebb sikerrel beleszőni a munkámba. 9 órakor terveztem az indulást vissza Győrbe, hogy majd ügyesen kinyomtatva az acélszerkezet csarnoktervemet, azzal konzultálva, később a szakdolgozat bekötésére is marad elég időm. 

Odaérek Győrbe, a fénymásoló üzlet ajtaján belépve a pendrive-om a megfelelő nyílásba helyezve szembesülök a lehetetlennel, az "acél" autocad fájl nincs rajt a meghajtón... pff mondom ilyen nincsen. Telefon haza, (nővérem szerencsére Borikával unokahugimmal itthon volt), szóval telefon, hogy legyen szíves e-mailben elküldeni. Megtörtént. Elmentem az Épülettervezés tanszékre (Blackbox), lementettem a "dwg" fájlt, elviszem újra a "fénymásoldába", kinyomtatják. Rohanok fel a tanárhoz, hogy konzultáljak vele, jó lesz-e a feladat. Persze, hogy nem jó, de ez egy másik történet, talán máskor. 

Szóval végre itt az idő, hogy a szakdolgozatot nyomtassam. Újra "fénymásolda" veszem elő a pendrive-ot... illetve csak venném, mert nem találom. Kiszedtem minden zsebemből mindent, a táskámat kipakoltam, hát nincsen meg... ideges vagyok... elhagytam... szóval újra telefon haza, hogy nővérem, küldje át a szakdogám is mert így bizony másnapra nem lesz bekötve. Meg is érkezett rendje szerint, cirka 2 és fél óra alatt sikerült is kinyomtatni, utolsó pillantásokat vetem rá, hogy minden jó helyre kerüljön egy színes, és egy fekete fehér példányhoz. Épp megérkezik a könyvkötő is, átadom neki a művet, másnap mehetek érte. Megkönnyebült érzés: Sikerült!

Péntek: Reggel újra vissza Győrbe, hogy felvegyem a két dolgozatot, és leadjam a tanszéken. Odaérek, nézem, szépen bekötve, mosolyra kerekedik a szám, kicsi szívem örül, hogy kész. Odafenn nézi az ügyintéző hölgy, a dolgozatot, megdicsér, ügyes vagyok... jól esnek a szavak. Aztán jön hideg zuhany. Az eredeti aláírásos konzultációs lap nem a színes, hanem a fekete-fehér példányba került. Azt hittem elájulok. Szerencsére a határidővel, már nem kellett foglalkoznom, így visszavittem a könyvkötőhöz, hogy legyen szíves már pár lapot átrakni egyikből a másikba, a másikból az egyikbe... Szinte már a sokk határán állok, hogy ilyen is csak velem történhet meg. Mondom nem is sürgős, majd a következő héten bejövök érte. Így aztán szerdán, azaz tegnap mentem érte. Hála Istennek, úgy tűnik most minden rendben van. Azért még gondoltam hazahozom egyet, megmutatom a családnak is, hogy még az államvizsga előtt is legyenek rám egy picit büszkék, aztán meg had utazzon már egyet itt a Dunántúlon. De ma végre sikerült végül lerakni a tanszéki polcra a társak munkái közé. Igaz, így utólag már sok mindent másképp csinálnék, de örülök, hogy megvan. Remélem az értékelés is jó lesz. :) De az majd csak januárban. Addig még sok tanulás és felkészülés vár a vizsgákra, és remélem örömben lesz még részem a végén is.   

11.11.11. 11:11

Sokat sejtető sejtelmes cím... Nah igen, ahogy láttam és hallottam sokakban sokféle érzést gerjesztett ez a különleges időpont. Összeomlanak a számítógépes hálózatok, itt van megint a világvége, most valami történni fog... Szóval így állunk. Mondom magamban akkor én is figyelek hátha történik valami. Délelőtt még pár kis ügyemet intéztem a városban, önkormányzat, könyvtár, mivel épp a szakdolgozatomon munkálkodom. De mondom, a bűvös időpontra hazaérek. Péntekenként míg nővérem iskolában van, én figyelek rendszeresen 1 éves unokahugimra Borkára, aki egy tüneményes teremtés. Egyszerűen imádni való! Gyönyörű pici kék szemek, szőke hajtincsek és kerek kis pofiján folyton a mosoly csücsül. Jól megvagyunk ketten. Persze mindig valami rosszaságon töri a kicsi fejét, és amint lehetősége van takarítja el az útjába kerülő vázákat, virágokat, sőt még az állólámpát is. Nem tudom miért, de imádja a vezetékeket. Különös figyelemmel kíséri az elektromos berendezéseket, úgyhogy nagy odafigyelést igényel a kiscsaj. 

De hát ma nagy nap van! 2011. 11. 11. és az az ominózus időpont 11 óra 11 perc. Ahogy telnek a percek és közeledünk az időponthoz, amit eddig igazából egészen idióta dolognak tartottam, kezdett bennem valami feszültség generálódni. Figyelem, az órát, figyelem Borikát, közben kis műanyag babákkal játszunk... gondoltam: Áh úgy sem történik semmi! Milyen meglepetés érhetne!?

Már szinte teljesen belefeledkeztünk a játékba, amikor érzem, valami nincsen rendben. Borika arcán is meghült a mosoly... ajjaj! Gáz van! Szó szerint. No irány a pelenkázóasztal tisztába kell rakni! Nézem az időt. Pff! Mondom: Kééész! 11 óra 11 perc

Szóval a meglepetés megvolt! Mondhatom nem is kicsi! Büdös nagy meglepetés volt! És azóta már 3x. De nem mondanám, hogy ez egy "szar" nap. Sőt! :) 

Remélem másoknak is kellemes meglepetésekben volt része ezen a napon, vagy még talán lesz is! Mostanra véget ért a babysitterkedésem, szóval lassan indulok is. Mer' "Ez is csak egy nap, nem a világ vége!" Szóval inkább megosztok veletek egy számot! Fogyasszátok egészséggel!